Ingrid Fuzjko Hemming EUROPE TOUR 2022 フジコ ヘミング in ヨーロッパ ハンガリー /ウィーンツアー 2022

Ingrid Fuzjko Hemming zongoraművésznő már számos alkalommal lépett fel magyar közönség előtt. Korábban a MÁV Szimfonikus Zenekarnál vendégeskedett, idén tavasszal pedig az Eiffel Műhelyházban adott koncertet. A svéd és japán származású művésznő Japánban és Berlinben végezte művészeti egyetemi tanulmányait. A 60-as években kezdődött nemzetközi karrierje, többek közt Herbert von Karajannal is koncertezett.  1971-ben egy bécsi koncertje közben magas láz tört rá és átmenetileg elvesztette hallását, de Stockholmban sikerült részlegesen meggyógyulnia, visszatért a koncertpódiumra és szóló zongorista pályája szépen ívelt felfelé. Igazi áttörést karrierjében az 1999-ben megjelent La Campanella című CD-je jelentette, mely 2 millió példányban kelt el. A CD-t követően 2001-ben és 2002-ben a New York-i Carnegie Hallban lépett fel, ettől kezdve, szinte minden nagyobb koncertteremben megfordult.

A művésznő zongorajátékát a Duna Szimfonikus Zenekar kíséretében,  Mario Košik vezényletével október 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban, október 27-én pedig Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban és  október 18-án Budapes Olasz Kultúrintézetben MÁV Szimfonikus Zenekarral hallgathatják meg.

Program:

1. Beethoven: No.2.( D-dúr) szimfónia 交響曲, op. 36
 2.  Chopin:No.1.(e-moll) zongoraverseny ピアノ協奏曲, op.11- 2. tétel 第2楽章
 3.Beethoven: No.5.(Esz-dúr) zongoraverseny ピアノ協奏曲  “Emperor”, op. 73- 2. tétel 第2楽章
 4.Mozart: No.21C-dúr zongoraverseny ピアノ協奏曲, K467- 2. tétel  第2楽章   


魂のピアニストと称される フジコ ヘミング EUROPE TOUR 2022 ♬
#ハンガリー (ゲデレー、ブダペスト、ショプロン)#オーストリア(ウィーン)
指揮 : Mario Košik (マリオ コシック)

Oct.12 19:00 ゲデレー宮殿/ドナウ交響楽団 (Gödöllő)
Oct.18 19:00 ブダペスト イタリア文化会館/MÁV交響楽団 (Budapest)
Oct.23 19:30 ウィーン楽友協会/ウィーン室内管弦楽団 (Vienna)
Oct.27 19:00 リストフェレンツ文化会館 (Sopron)

Hozzászólás